| |








 |
|
E g y h á z t ö r t é n e t
A Názáreti
Egyház
egy
evangéliumi szabadegyház, amely kezdettől fogva magát az "egyetlen, szent
és egyetemes apostoli egyház" részének tekintette, és igyekezett ehhez hű
maradni. Gyökerei egy 18. századi nagy-britanniai evangéliumi ébredésre
(metodista ébredés) nyúlnak vissza, melynek elindítója és szellemi
vezetője John
Wesley
anglikán lelkész
volt. Munkássága nyomán emberek ezrei - főleg a közép és alsó rétegekből -
tettek bizonyságot megváltozott életükkel arról, hogy a megszentelődés
valóság lehet.
Wesley tanítása később elterjedt az Amerikai Egyesült Államokban is, ahol
a 19. század elejére jelentősen megerősödött, de egyben el is vesztette
korábbi frissességét, mellyel a megszentelt élet szükségességét és
lehetőségét hirdette. A válasz, erre a lelki szempontból meglehetősen
meggyengült helyzetre, egy minden egyházat érintő lelki megújulás volt,
amely a keleti partvidéktől indulva végigsöpört az egész országon. Ennek
hatására különböző csoportok jöttek létre, ahol az Istent kereső emberek
megtalálhatták azt a többletet, melyet más, hanyatlóban lévő egyházak nem
tudtak biztosítani. Ezek a csoportok egytől-egyig zászlajukra tűzték a
megszentelt élet személyes megvalósítását, annak hirdetését és
terjesztését. Ez az oka annak, hogy ezeknek az egyházaknak a mozgalmát
"szentségmozgalom"-nak nevezik.
A mozgalom egyik
kiemelkedő alakja Phineas F.
Bresee
volt, aki 1895-ben
Los Angeles-ben megalapította a Názáreti Egyház elődjét jelentő
gyülekezetet. Ez volt az első olyan gyülekezet, mely célként fogalmazta
meg, hogy tagjai között - eltérően más egyházak akkori gyakorlatától -
helye lehessen a szegényeknek is, és a teljes megszentelődést hirdessék.
1908-ban több független csoport egyesüléséből megalakult a Názáreti
Egyház, melyhez az azt követő években jelentős számban csatlakoztak más,
hasonló elveket valló missziói csoportok a világ különböző pontjain.
Később az európai kontinensen is jöttek létre önálló nemzeti egyházak, így
többek között 1958-ban Németországban.
A Názáreti Egyház mára nemzetközi egyházzá nőtte ki magát, és több mint
száz országban végzi az Isten országa építésének komoly feladatát.
Magyarországon a Názáreti Egyház 1996 óta van jelen, hivatalosan 1999.
augusztus 31-én került bejegyzésre.
Charles Wesley
Phoebe Palmer
Egyetemes Gyűlések
listája |
|
|